Milyen betegségekre
melyik kezelést ajánlom?

Porckorongsérv- discus hernia - gerincsérv

A gerincoszlop szelvényezett szerv, mely csigolyákból áll. A csigolyákat egymástól a porckorongok választják el. Viszonyukat legegyszerűbben úgy képzelhetjük el, mintha egymás fölé helyezett csontkockákból úgy építenénk tornyot, hogy a kockák közé radírgumikat helyezünk el. A porckorong tehát olyan rugalmas kötőelem, melynek legfontosabb szerepe a járás közben a rezgések csillapítása. Ha a kockákat kilyukasztjuk, az egymás fölé helyezett kockák közepében létrejön egy csontos csatorna, ez a gerinccsatorna, melyben a gerincvelő foglal helyet.
 
Az egészséges porckorong tehát egy lepényszerű, radírgumi konzisztenciájú szerv, mely körkörös gyűrűkből áll, középen nagy, folyadéktartalmú kocsonyás maggal. Porckorongsérvről akkor beszélünk, ha a körkörös gyűrűk átszakadnak és a kocsonyás anyag a gerinccsatorna felé türemkedik és ott homokóraszerű szűkületet okoz.
 
A porckorongsérv kialakulása
A porckorongsérv, vagy közkeletű elnevezésén: gerincsérv kialakulása kapcsán feltétlenül meg kell ismerkednünk a porckorong kopás (degeneráció) fogalmával. A porckorong kopás a porckorong természetes öregedési folyamata, mely a 20-as életévek vége felé mindannyiunknál elkezdődik. A folyamat lényege az, hogy a porckorong elkezd kiszáradni, vizet veszít és így elveszíti rugalmasságát is. Az „elfajuló“ porckorong a külső erőkkel szemben sérülékenyebbé válik, összenyomásra, hirtelen megnövekvő terhelésre a gyűrűk átszakadnak, a porckorongban lévő anyag hátrafelé vándorol és létrejön az előbb említett előboltosulás.
 
A hirtelen megnövekvő terhelés lehet egy rossz mozdulat, emelés, vagy akár hosszabb kihagyást követően, megfelelő bemelegítés nélkül, nagy vehemenciával elkezdett, túl intenzív torna. A fent elmondottakból érthető, hogy a túlsúllyal rendelkezők nagyobb veszélynek vannak kitéve, csakúgy, mint a ritkán (bemelegítés, szakértő tréner felügyelete nélkül), de akkor nagyon intenzíven tornázók

Milyen tünetei vannak a porckorongsérvnek?

A porckorongsérv klasszikus tünetei a heves, éles fájdalom, mely a derékból a fartájék, a forgó felé, gyakran az alsó végtagba térdig, sőt bokáig sugárzik. E panaszokhoz az alsó végtag zsibbadása is társulhat. A tünetek néha alattomosan, lassan alakulnak ki. Ritka esetben a fájdalomhoz a láb mozgásainak gyengesége, még ritkábban a széklet és vizeletürítés kontrolljának a zavara is társulhat (neurológiai tünetek).
 
Fontos!
Mindenképpen forduljunk orvoshoz, ha az utóbbi tüneteket észleljük, vagy ha a fájdalom általános fájdalomcsillapítók hatására, pár nap alatt nem enyhül jelentősen, és pár hét alatt nem szűnik meg maradéktalanul!
 
A porckorongsérv kezelése
Megnyugtatásul előrebocsáthatjuk, hogy a porckorongsérv (magyaros latin: discus hernia) csak az esetek kevesebb, mint 10 százalékában igényel műtéti kezelést! 
Nagyon fontos hogy a diagnózis egyértelműen csak modern képalkotó vizsgálatokkal (CT vagy MR) állapítható meg! Egy rövid orvosi vizsgálat és egy röntgen felvétel alapján senkiről nem jelenthető ki, hogy porckorongsérve van! A kivizsgálást reumatológus, ortopéd sebész, vagy idegsebész szakorvos irányítsa!

Mit tegyünk a porckorongsérv megelőzésére, fájdalom enyhítésére, esetleges megszűnésére?

A diagnózis felállítását követően az első lépés – kevés kivétellel – a konzervatív (nem műtéti) kezelés. Ez enyhébb esetekben pihenést, gyógyszeres kezelést jelent. Az alkalmazott gyógyszerek részben úgynevezett „nem szteroid típusú gyulladáscsökkentő gyógyszerek„.
Amennyiben 7-10 nap alatt a fájdalom jelentősen csökkent, a következő lépés szakértő gyógytornász vezetésével végzett gerinctorna. Heves fájdalmak esetén nem javasolt a gyógytorna végzése, a torna elkezdését a fájdalom csökkenésének kell megelőznie!
 
A fájdalom enyhítésére izomlazításra gyógymasszázs, Breuss- gerinc melletti Izomlazító masszázs ajánlott.
 
Komolyabb, akár mozgáskorlátozottságot okozó fájdalmak esetén kórházi kezelés is szóba jön. A kezelés első lépése ebben az esetben is konzervatív, mely intravénásan infúzió formájában történik. (Az infúzió ebben az esetben majdnem mindig szteroid tartalmú.)
A kezelést kiegészíthetik a gerinc mellé adott, úgynevezett blokád injekciók, és a gerinccsatornába adott epidurális injekciók. A kezelés általában 5-7 napig tart, utána ebben az esetben is gyógytorna következik.
 
Amennyiben neurológiai tünetek alakulnak ki, vagy a heves fájdalmak a fenti kezelések mellett 4-6 hét alatt nem enyhülnek, konzultáljon orvosával!
A porckorongsérv operációja főként a bénulásos tünetek megnyilvánulásakor és a húgyhólyag működési rendellenességeinek kialakulásakor javasolt.

Kezeléseim közül melyiket ajánlom porckorongsérvre?

Isiász, ülőidegzsába

Az orvosi szakirodalom ezeket az elváltozásokat a fibromialgia csoportba sorolja. A latin fibro előtag a rostos szöveteket, izmokat, inakat, szalagokat, a mialgia izomfájdalmat jelent. Előfordulása nem korhoz kötött, fiataloknál is előfordul, bár idősebb korban gyakoribb lehet az erősebb kopások és bemaródások miatt.
 
Fontos tudni, hogy a lumbágó és az isiász nem önálló betegség, hanem egyéb egészségi problémák következményeLeggyakoribb oka az idegrost-összenyomódás, melyet általában porckorongsérv vált ki. A probléma hátterében állhat még a csigolyák közötti ízületek kopásos betegsége is.
A lumbágó és az isiász a gerincoszlop alsó részének túlterhelésére vagy működési rendellenességére utaló, figyelmeztető jelek. Véglegesen általában nem gyógyíthatóak, de odafigyeléssel jól karbantartható állapot érhető. A deréktáji fájdalmak gyakori következménye az isiász, ülőidegzsába.
 
Az ülő munkát végző, mozgásszegény életmódot folytató emberek között meglehetősen gyakori az isiász, magyar nevén az ülőidegzsába kialakulása.
Nem önálló betegség, hanem valamely, az ülőideg nyomását eredményező betegség következménye, leggyakrabban az ágyéki gerinc elváltozásával függ össze.
Az isiász testünk leghosszabb idegének, az ülőidegnek (nervus ischiadicusnak) a gyulladásaLegtöbbször a gerinc porckopásos elváltozása következtében alakul ki az ülőidegfonat összenyomódása miatt, de más betegség (csontritkulás miatti csigolya-összeroppanás, daganat) tünete is lehet.

Milyen tünetei vannak az isiásznak?

Az isiászos fájdalmak nem korlátozódnak csak a keresztcsont tájékára, hanem az ülepen át az egyik alsó végtagba (ritkán mindkettőbe) kisugárzódnak. Érzészavarok léphetnek föl, amelyek a combra, a lábszárra, a lábfejre is ráterjedhetnek és a végtag izomzatának gyengeségével, akár átmeneti bénulásos jelenségeivel is járhatnak.

Az ülőideg gyulladását jelző zsibbadás, érzéketlenség, különböző erősségű és jellegű (éles, hasító vagy tompa, lassan fokozódó) fájdalom a fartájtól a lábujjakig terjedhet, jellemzően a beteg által jól meghatározható területen. Tüsszentés, köhögés, préselés a gerinc elváltozása által okozott nyomást növeli, ezért ilyenkor a fájdalom hirtelen felerősödhet.
A panaszokat a meleg fokozza, ezért ilyen állapotban nem szabad meleg vízben fürdeni, zuhanyozni. 
A súlyosabb ideggyulladás fontos tünete az érintett ideg által ellátott izmok gyengesége is, ezért az érintett alsó végtag egyes mozgásai nehézzé vagy akár teljesen kivihetetlenné válhatnak. A derékmozgások korlátozottsága nem az isiász miatt van, hanem az isiászt okozó ágyéki gerinc-elváltozás miatt.

A súlyosabb isiász másik fontos tünete a vizelet/székletürítés vagy visszatartás nehezítettsége. Ha az isiászos beteg az érintett alsó végtag valamely részén kifejezett bénulást, vagy a vizelet/székletürítés ill. visszatartás kifejezett nehézségét észleli, akkor sürgős szakorvosi ellátásra van szüksége.

Mit tegyünk az isiász megelőzésére, fájdalom enyhítésére, esetleges megszűnésére?

Legfontosabb a rendszeres mozgás: hosszas ülés kerülése ill. megszakítása óránként néhány percre, a gerinc egészségét szolgáló gyógytorna naponta történő otthoni végzése, naponta séta, heti 2-3 alkalommal úszás (mellúszás csak akkor, ha szabályos). Minden olyan sportot lehet végezni, ami nem okoz gerincpanaszt az egyénnek – ezért mindenki figyelje meg saját magát és vegye észre, ha olyan sportot csinál, ami fokozza gerincpanaszait.
 
Az irodai, ülő munkát végzők számára ergonómiai szempontból megfelelő munkaállomást helyes kialakítani, a munkát végző méretére beállítható székkel, amely egyenletes súlyelosztást biztosít, a gerincet kíméli.  Örvendetes divat a nagyméretű labda ülőbútorként való alkalmazása, mert ez folyamatos mikromozgásban tartja a gerincet, így részben ellensúlyozza az ülő munka ártalmait. Ugyanezt eredményezi a felfújható ülőpárna használata is. A szék ülőfelületére helyezett ékpárna, ill. a derekunk mögé tett deréktámasz is sokat javíthat egy-egy előnytelen ülőbútor javításában.
 
Alváshoz közepesen kemény ágyat válasszunk, mely semmiképpen ne legyen gödrös. A puha matracban egyrészt bemelegszik a deréktáj és ez fokozza a heveny derékpanaszt és az általa okozott isiászt is, másrészt a felvett testhelyzet megváltoztatásához előbb ki kell valahogyan emelnünk saját magunkat a puha matrac gödréből, ami igénybe veszi a fájdalmas gerinc képleteit. Kemény, de már öreg, gödrös fekhely kicsivel jobb, mert legalább nem melegszik be annyira, de a helyzetváltoztatás ebben is előnytelen, ezért az ilyen ágyat vagy matracot cseréljük újra (epedás ágy esetén a kárpitos újraepedázhatja).

A fizikai munkát végzőknek ügyelniük kell az emelés, erőkifejtés gerinckímélő módjára: a nehéz tárgyakat ne hajolva, görnyedt derékkal, hanem egyenes gerinccel, guggolásból emeljük, és ha terhet viszünk, azt rövid teherkarral (azaz rövid táskapánttal) és szimmetrikusan osszuk el a test két oldala, a két kar közt.
 
Heves isiászos tünetek esetén a beteg panaszait legjobban az érintett terület hűtése és pihentetése enyhíti. Hűteni úgy kell, hogy óránként hidegvizes kendőt teszünk a fájó alsó végtagi területre, de csak 5 percig hagyjuk rajta, mert utána már meleg lesz és azzal már ártunk magunknak. (Viszont később, a gyógyulást követően már érdemes kerülni a huzatos, hideg helyeket, mert gyakori tapasztalat, hogy az isiászos fájdalmat újra előhozza.)
Az isiászt okozó deréktáji gerincbetegség kezelésében alkalmazott fájdalomcsillapítók és gyulladáscsökkentők, izomlazítók jót tesznek az isiásznak is. A pihenés ne jelentsen 2 napnál hosszabb ideig tartó fekvést, mert az izmok igen hamar gyengülnek és sorvadnak, ha nem használjuk őket.
 
Érdemes gyógymasszőrt felkeresni az érintett terület lazítására.
 
A fekvés, majd az otthoni pihenés idején is végezhetünk a gerincnek hasznos mozdulatokat és gyakorlatokat, ezeket legjobb a gyógytornásztól megtanulni. A heveny szakasz lezajlása után pedig elkövetkezik a tényleges gyógytorna-kezelés ideje: ekkor a gyógytornásztól tanuljuk meg saját egyéni gyógytornánkat és végezzük otthon naponta, – így megelőzhetjük a gerincbetegség és az isiász kiújulását.

Kezeléseim közül melyiket ajánlom porckorongsérvre?

Lumbágó

Lumbágó (derékzsába, németesen: hexenschuss, a. m. boszorkánylövés) az ágyéki gerincoszlop feletti vastag hátizom heves fájdalma, melyet egyetlen rossz mozdulat is kiválthat.

Milyen tünetei vannak a lumbágónak?

A lumbágó sokszor egy apró, hirtelen mozdulatot követően vagy egy nehéz tárgy felemelésekor jelentkezik (jellemzően akkor, ha emelkedéssel egyidejűleg a testünkkel elfordulunk). A váratlan, heves fájdalom a gerincoszlop ágyéki részén, a keresztcsontnál jelentkezik, és néha annyira erős, hogy a legtöbb mozdulat lehetetlenné válik. A hát izomzata ezen a területen összehúzódik, és ez okozza a fájdalmat, amely kisugárzik a farba vagy a lábba, s akkor isiászról beszélünk.
Az érintett ilyenkor jellegzetesen görbült, merev tartással mozog. A köhögés, nevetés, szellentés vagy tüsszentés újabb fájdalmat okoz. Az erőlködés miatt fájdalommal járhat a székletürítés is.
Az izmok néha egyik oldalra görbítik a gerincet, ahol a hosszú hátizmok megfeszülnek, s feszes húrként kitapinthatók. A fájdalom nem kisugárzó. A deréktáj ütögetésre, nyomásra is érzékeny.
A lumbágó merev, görcsös tartásba kényszeríti az érintettet, akinek a legtöbb mozdulat újabb nyilalló fájdalmat okozhat.
 
A fájdalom okai
Az ágyéki gerincfájdalmat gyakran csontritkulás által okozott csigolyatörés, megerőltetés, porckorongsérv, porckorongkopás, a csigolyák elcsúszása, a gerinccsatorna beszűkülése, gerincferdülés és „elsődleges fájdalmas izombetegség” (fibromyalgia) okozhatja.
 
Az erős fájdalmat a gerincvelőből kilépő idegköteg rándulása okozza, ez a hátizomzat görcsös összehúzódását váltja ki, a görcsös izomzat pedig nyomja a fájdalomérző idegvégződéseket. A csigolyák kis ízületeinek tokját és szalagkészülékét éri túlságosan nagy inger. Ez az izomzat „reflexes” feszüléséhez vezet. Az idegek izgalmi állapota is felléphet. Lumbágót okozhatnak a kis csigolyaízületeken előforduló kopási jelenségek, amelyek ezeknek az ízületeknek a hibás állását eredményezik. Ilyen esetben is húzódások, rándulások és izomfeszülések következhetnek be. Ha bizonyos időközönként újra megismétlődnek a fájdalomrohamok, a csigolya közti porckorong előesése lehet az ok.
 
A lumbágó (és az isiász is) merev, görcsös tartásba kényszeríti az érintettet, akinek a legtöbb mozdulat újabb nyilalló fájdalmat okozhat.
 
A gerincoszlopot csigolyacsontok alkotják, amelyek között hajlékony porckorongok helyezkednek el. Ezek a porckorongok a szervezet öregedésével veszítenek rugalmasságukból. Bizonyos szokatlan mozdulatok egyiket vagy másikat kimozdíthatják a helyéről, amely így sérvhez hasonlóan megnyom egy ideget, és ez megindítja a fájdalmat. Amikor az így irritált ideg az ülőideg, amely biztosítja az inger továbbítását a legfontosabb farizmok és az alsó végtagok felé, akkor a fájdalom érezhető a comb és a lábszár hátsó részében valamint a lábfejben, holott ezek a testrészek teljesen egészségesek.
 
A lumbágó és az isiász kezelésének megkezdése előtt fontos kizárni a gerincsérvet, illetve megtalálni a fájdalom okát.

Mit tegyünk a lumbágó megelőzésére, fájdalom enyhítésére, esetleges megszűnésére?

A heves fájdalom alatt legjobb, ha sima, nem süppedős felületen a hátunkon fekszünk. Előtte tegyünk a lábunkhoz párnát vagy összehajtogatott/feltekert takarót.
Lépcsőszerű fekvéssel tehermentesítjük a porckorongokat: a hátunkon fekve kicsit húzzuk fel térdünket és kezünkkel segítve a lábszárat helyezzük a párnára vagy takaróra. Maradjunk mindaddig fekve, amíg megtehetjük. Ha fájdalmak lépnének föl, óvatosan forduljunk, vagy helyezkedjünk, amíg a fájdalom el nem múlik.
 
Amint lehetősége adódik forduljon gyógymasszőrhöz lazítani az izmait.
 
Sokféle külsőleg használandó izomlazító krémet és oldatot alkalmazhatunk. Ezek a bőrön át felszívódva nemcsak fokozzák a helyi vérellátást, hanem ennek következtében a fájdalmakat is mérséklik, és „egyenesebb” tartást tesznek lehetővé.
Fontos, hogy az alvás kemény felszínen – akár az ágyra, a lepedő alá tett bútorlapon, melyre lesimított takarót helyezünk – történjen. Heveny szakban, pár napig semmilyen melegítés, hűtés, erőteljes masszázs, és fürdőterápia nem javasolható.
 
Megelőzés
  • Amikor nehezebb súlyt kell emelni, azt egyenes derékkal kell tenni; a csípőt egyenesen, míg a térdet hajlítva ereszkedjen le a felemelendő tárgyért, ne a hátat vagy a kart görbítse be. Az emelkedéskor a comb- és farizom dolgozzon, a hátizmok csak stabilizálják a törzset.
  • Tanulás, munka közben, vagy a számítógép előtt ne üljünk órákon keresztül görnyedten, mert ez hátgerincferdülést okozhat. Legalább óránként álljunk fel, mozgassuk meg tagjainkat, nyújtózkodjunk.
  • Válasszunk olyan széket, amely helyesen, a csípő fölött támasztja meg a hátat.
  • Kerüljük az állandó és hosszan tartó egy helyben való állást is, mivel ez igénybe veszi a hátizomzatot.
  • Amennyiben huzamosabb ideig állunk, időnként mozgassuk meg izmainkat, lazán, nem erőből nyújtózkodjunk.
  • Fizikai munka végzésekor ügyeljünk arra, hogy ne erőltessük túl magunkat túl nagy súly emelésével vagy mozgatásával.
  • Tartózkodjunk a hidegtől, a huzattól és a nedves levegőtől, mert ezek elősegíthetik a lumbágó kialakulását.
  • Erősítsük hátizmainkat tornagyakorlatokkal. Lazítsuk az izmainkat gyógymasszázzsal
  • Sportolás előtt ne sajnáljuk az időt a bemelegítéstől.
  • A hátproblémák gyakran megelőzhetők megfelelő fekhely, nem túl puha matrac kiválasztásával.
  • Ha súlytöbbletünk van, igyekezzünk megszabadulni tőle, mert nagy terhet ró a hátgerincre.
  • A megfelelő testtartás, valamint a hátizomzat helyes módon történő használatát és ellazítását.
Alternatív gyógymódok
A keresztcsonti fájdalmaknál az esetek túlnyomó többségében a fájdalmak azokban az izmokban lokalizálódnak, amelyek a hátgerincet és a mellkast a hátsó medencével kötik össze. Ilyenkor a fájdalom általában a tartósan fáradt hátizmokban lép fel, és nem a porckorongokban vagy az idegekben, amint azt általában feltételezik.
 
Az alábbi összeállítás a különböző gyógymódokat ismerteti.
  • Gyógymasszázs
  • Akupunktúra: a kezelés során az ún. meridiánok vonalában elhelyezkedő pontokat stimulálják. A kezeléssel az akupunktúra tanai által feltételezett energetikai egyensúlyt állítják helyre. Mivel az akupunktúra invazív (bőr alá hatoló), ezért anatómiai ismeretekkel, valamint kellő tapasztalattal rendelkező orvoshoz érdemes csak fordulni.
  • Breuss-féle porckorongmasszázs: Rudolf Breuss osztrák gyógyító fedezte fel, hogy a hátgerinc mentén orbáncfűolajjal végzett gyengéd masszírozás az összepréselődött és kiszáradt porckorongokat regenerálja. Ezáltal a gerincoszlop visszanyeri elveszett mozgékonyságát és szilárdságát. Ráadásul az orbáncfű gyógyító hatással van a sérült idegvégződésekre is.
  • Elektroterápia: gyenge váltakozó árammal még igen erős fájdalmak esetén is segíteni lehet. Ezért alkalmazza némelyik gyógyító az alacsony frekvenciájú áramot. A páciens nyaki, hát- és ágyéki gerincfájdalmak esetén 5-6 „orvosi” árammal való kezelést kap, ami után általában javulás mutatkozik. (a „gyenge váltakozó áram” néhány tizedvoltos vagy még kisebb feszültséget jelent).
  • Gyógyfürdők: a mélyreható iszapfürdők és gyógyföldpakolások egyaránt alkalmasak megelőzésre és utókezelésre. Az alkáli-hidrogénkarbonátos, hidrogénkarbonátos, vagy sós vizek megfelelőek lehetnek.
Mikor kell orvoshoz fordulni?
Vizsgáltassuk meg magunkat reumatológus vagy ortopédia-szakorvossal, ha a fájdalmak tovább tartanak néhány napnál, hogy az okokat tisztázzuk. Nagyon heves vagy hosszan tartó fájdalmak esetén okvetlenül forduljunk orvoshoz. Ugyancsak orvosi vizsgálatra van szükség, ha érzészavarok vagy bénulásos jelenségek lépnek föl, illetve ha a vizeléssel, székletürítéssel problémákat tapasztalunk.
 
Mit tehet az orvos?
Elrendelheti a hát izomzatának teljes nyugalmát, előírhat meleg fürdőt, vagy fizioterápiás gyógymódot: (gyógytorna, gyógymasszázs, elektromos kezelés iszapkezelés stb.)
A lumbágó és az isiász kezelése során szükség van izomlazító készítmény alkalmazására, ezek általában recept nélkül is kaphatók. Előfordulhat, hogy heveny lumbágó esetén kórházi kezelést rendel el.

Kezeléseim közül melyiket ajánlom lumbágóra?

Baker-ciszta

A Baker-ciszta az elhanyagolt ízületi kopásból, illetve gyulladásból alakul ki. Noha a porckopás (artrózis) sokszor fájdalommal jár, a beteg abban bízva, hogy a fájdalom majd magától elmúlik, nem is gondol arra, hogy milyen károkat okoz ezzel magának. Az ízületek csontvégein az üvegporc ilyenkor még tovább vékonyodik, előrehaladott állapotban pedig feltöredezik, felülete egyenetlenné válik, apró porc részletek válhatnak le. Ezek a szabad porc részecskék az ízületi belhártya (szinovia) gyulladását okozzák.  Ilyenkor több ízületi folyadék termelődhet. A szinoviális folyadékként nevezett anyag, egészséges viszonyok között, a porcok egymáson való „olajozott” mozgásáért felelős.  A sérült ízület miatt felszaporodott folyadék a térdhajlatban kinyomódik és cisztát képez. A cisztában lévő folyadék, a fokozott nyomás miatt nem tud vissza szivárogni az ízületbe, orvosi beavatkozás szükséges.

Milyen tünetei vannak a Baker-cisztának?

Kezdetben nem okoz plusz tünetet a már meglévő ízületi kopással és gyulladással együtt járó panaszokon kívül. Előbb-utóbb azonban feltűnhet egy kis, lágy csomó is a térdhajlatban. A térdhajlatban azonban ezek a betegségek csak ritkán alakulnak ki.  Ahogy nő a Baker-ciszta, a környező ereket is elnyomhatja, aminek következtében a lábszár és boka területén duzzanat keletkezik. E mellett a térd hajlásszögét jelentősen csökkentheti.
Ritka esetben a ciszta szétrepedhet, és az összegyűlt szinoviális folyadék a kétfejű lábizomra szivároghat, miközben éles fájdalmat okoz a térdben, és a lábszár hátsó felében azt az érzetet keltheti, mintha víz csorogna benne. 

Mit tegyünk a Baker-ciszta megelőzésére, fájdalom enyhítésére, esetleges megszűnésére?

A Baker-ciszta egy már meglévő betegség tünete, ezért gyógyítása során elsősorban a kiváltó jelenséget (porckopás, ízületi gyulladás) kell kezelni.
Az első és legfontosabb a gyulladás megszüntetése. Ez általában kortikoszteroid tartalmú gyógyszerekkel történik. Az artrózis kezelésekor a legfontosabb cél a fájdalom csillapítása, az elvékonyodott porcanyag lehetőség szerinti pótlása, a porc további károsodásának megakadályozása.
A konzervatív kezelés lényege, hogy a porcfelszínt regeneráló gyógyszereket kombinálják megfelelő gyógytornával és gyógymasszázzsal fizioterápiás, gyógyfürdő kezelésekkel. A porckopás kezdeti szakaszában, vagy porcsérülés esetében igen hatékony lehet a porc regenerációt elősegítő PRP (sajátvérből előállított thrombocyta suspenzió) ízületi injekció is. Komolyabb porckopásban eredményes lehet az ízületbe juttatott hyaluron készítmény, amely az ízületi felszínek súrlódását csökkenti azonnal, később viszont a porcállomány vízmegkötő képességének javításával elősegíti a terhelhetőség javulását.
Ha a ciszta már olyan nagy méretűre nőtt, hogy a kirepedés veszélye fenyegeti, az orvos leszívhatja a folyadékot egy tű segítségével. Ezt a beavatkozást gyakran ultrahangvezérléssel végzik.
Hasznos kiegészítő kezelés lehet még a jegelés, a láb tehermentesítése, pihentetése. Gyógytornász illetve gyógymasszőr felkeresése.
 
A porc anyagcseréjét az egészséges szervezetben a rendszeres testmozgás segíti elő. Ilyenkor ugyanis az ízületi folyadékból tápanyagok kerülnek be a porcállományba, ezáltal táplálva, erősítve azt. Fontos ügyelnünk arra, hogy sportoláskor ne erőltessük túl magunkat, különösen az ízületeinket próbáljuk tehermentesíteni.
Ezért fontos, hogy mindig melegítsünk be, edzés után pedig nyújtsunk. Ajánlatos a terhelést fokozatosan növelni, és két terhelés között megfelelő időt hagyni a pihenésre, a regenerálódásra. Fontos az is, hogy megfelelő mennyiségű (2-3 liternyi) folyadékot fogyasszunk naponta. Álló mozgásformáknál ügyeljünk a megfelelő lábbelire. A túlsúlyos sportolni vágyok pedig válasszanak inkább olyan mozgásformákat, amelyek végzése közben nem terhelik túl ízületüket, így például az úszás, kerékpározás, torna javasolt számukra.

Kezeléseim közül melyiket ajánlom Baker-cisztára?

Spondylolisthesis, Spondylolysisen, Spondylosis

Spondylolisthesis
Alatta azt értjük, amikor egy csigolya (a fölötte lévő gerincszakasszal együtt) az alatta levő csigolyán előrecsúszik. A gerinc degeneratív, instabilitással járó megbetegedései közé soroljuk.
A spondylolisthesis előfeltétele a kétoldali spondylolysis. Spondylolisthesis bármely életkorban előfordulhat, bármely gerincszakaszon, de leggyakrabban a lumbosacralis átmenetet érinti, ritkábban a lumbalis IV-V csigolyát. 
 
Spondylolysisen a csigolyaívek pars interarticularisának megszakadását értjük. Az egymás felett lévő csigolyákat a csigolyaíveken lévő alsó és felső izületi felszínek által alkotott kisizületek kötik egymáshoz. A csigolyaívek megszakadása (spondylolysis) lehetővé teszi a csigolyák egymáson való elmozdulását.

A spondilózis (spondylosis), a köznyelvben „csigolyameszesedés” a csigolyák közötti kisízületek kopásos-degeneratív (elfajulásos) elváltozásait leíró gyűjtőfogalom. A folyamat a csigolyák távolságának csökkenésével, összekötő szalagjaik meszesedésével, a gerinc mozgásképességének jelentős beszűkülésével jár. Leggyakoribb változata a deréktáji spondilózis, aminek egy formáját lumbágónak is nevezik, illetve a nyaki gerinc spondilózisa, mely olykor szintén jelentős fájdalommal és mozgáskorlátozottsággal járhat.

Milyen tünetei vannak?

A spondylosis a csigolyaközti porckorongok és a szomszédos csigolyaperemek lassú, fokozatos degenerációjának a következménye. Először a porckorong lelapul, meglazul, és a megnyúlt külső rostos gyűrűt (annulus fibrosus) a belső kocsonyás anyag (nucleus pulposus) körkörösen, vagy a csigolyaperem egyes szakaszainak megfelelően kiboltosítja. Így a mozgásszegmentumon belül jelentkező fokozott mozgások révén a csigolyatest peremén eredő hosszanti szalagok kóros vongálódása alakul ki. A hosszanti szalagok feszülése csontújképződést vált ki, és a hosszanti szalagok eredési pontjuknak megfelelően elcsontosodnak. Az elcsontosodás és az osteophyta képződés összekapcsolódása következtében kialakuló csontos hidak reparációs jelenségek, melyek a mozgásszegmentumot stabilizálják. Az osteophytáknak a csigolyák elülső és oldalsó peremein nincsen különösebb jelentősége, a hátsó, illetve a hátsó-oldalsó peremeken azonban a gerinccsatornát és a csigolyaközötti lyukakat szűkíthetik.

A spondylosis jellegzetes röntgentünetei: az intervertebralis rések lelapulása, sclerotikus, egyenetlen, megnyúlt zárólemezek, osteophyták, helyenként csontos kapocs- vagy hídképződések. 

Okai lehetnek a kialakulásának:

  • Elsődlegesek, korral járóak
  • Másodlagosak, melyek a gerinc statikai rendellenességei, túlterhelése, sérülései és megbetegedései következtében alakulnak ki.

Scoliosis, fokozott kyphosis és lordosis, scheuermann kór, fokozott vibrációs terhelés, mindezekhez erősen hozzájárul a gerinc és hátizomzat gyengesége. A gerinc bármelyik szakasza érintett lehet, legtöbbször egyidőben észlelhetjük a röntgeneltéréseket, a klinikai tünetek sokszor csak a gerinc egy bizonyos szakaszán jelentkeznek. A spondylosis kialakulása már fiatalkorban elkezdődhet, de általában csak középkorúaknál és az idősebb generációnál okoz súlyos panaszokat. Klinikailag az érintett gerincszakasz fájdalmas mozgáskorlátozottsága, a gerinc melletti izomzat fájdalmas feszessége észlelhető a radiológiai eltérések mellett. A klinikai tünetek és a röntgen eltérések gyakran nem fedik egymást. Sokszor súlyos röntgeneltérések mellett sem okoz panaszt, máskor alig látható röntgeneltérések fokozott klinikai panaszt okoznak. Laborleletekben a spondylosis eltérést nem okoz. 

Mit tegyünk a megelőzésére, fájdalom enyhítésére, esetleges megszűnésére?

A nem-szteroid gyulladáscsökkentők, izomrelaxánsok mellett gyógytorna , gyógymasszázs és fizio- balneoterápiás eljárások, súlyos esetben (neurológiai eltérések) műtéti beavatkozás is szóba jöhet.

A spondylosis megelőzése a gerinc- és hátizomzat megerősítésével, rendszeres úszással, gyógytornával előzhető meg. Kialakulása esetén elsődlegesen szintén a megfelelő mozgással, pihentetéssel lehet a tüneteket csökkenteni, megszüntetni.

Gyakoribb panaszok, tünetek:

  • Mozgásszervi panaszok
  • Derékfájás
  • Derékfájás előrehajláskor
  • Derékfájás mozgásra
  • Derékfájás tartós álláskor
  • Derékfájás terhelésre
  • Derékfájás üléskor
  • Deréktáj merevsége
  • Deréktáji fájdalom mozgatásra
  • Deréktáji fájdalom, melyet a fizikai aktivitás nem befolyásol
  • Deréktáji izomzat fájdalma (nyugalomban)
  • Egyoldali derékfájdalom, lumbális fájdalom
  • Enyhe nyaki fájdalom
  • Fokozódó háti görbület
  • Fokozódó nyaki görbület
  • Fájdalmas deréktáji merevség
  • Fájdalmas háti merevség
  • Gerinc fájdalmas merevsége, mely distal felől proximal felé halad
  • Gerinc reggeli merevsége, mely a mozgásra javul
  • Hajnalban jelentkező derékfájdalom
  • Heves nyaki fájdalom
  • Hát izmainak fájdalma (nyugalomban)
  • Hát izmainak fájdalma (terhelésre)
  • Hát merevsége
  • Hátfájás, hátfájdalom
  • Háti fájdalom mozgatásra
  • Intermittáló derékfájdalom
  • Intermittáló nyaki fájdalom
  • Ismétlődő gerincfájdalom
  • Izommerevség a nyakizmokban
  • Jobboldali derékfájdalom, lumbális fájdalom
  • Nyak gyengesége, erőtlensége
  • Nyak izmainak fájdalma (nyugalomban)
  • Nyak izmainak fáradékonysága
  • Nyak körülírt fájdalma
  • Nyak merevsége
  • Nyaki fájdalom (nyugalomban)
  • Nyaki fájdalom mozgatásra
  • Sarokra zökkenéskor fájdalom a derékban
  • Sarokra zökkenéskor fájdalom a hátban
  • Sarokra zökkenéskor fájdalom a nyakban
  • Éjszaka fokozódó derékfájdalom
  • Éjszaka fokozódó háti fájdalom
  • Éjszaka fokozódó keresztcsonti fájdalom
  • Éjszakai gerincfájdalom
  • Ferde tartás
  • Nem tud egyenesen állni
  • Ferde a gerince deréktájon
  • Ferde a háta
  • Ferdén tartja a fejét
  • Kevésbé tud oldalra hajolni, fordulni
  • Rosszul mozog a dereka
  • Rosszul mozog a nyak

Egyéb prediszponáló tényezők:

  • Magas, gracilis testalkat
  • Gyenge izomzat
  • Középkorú nők
  • Fizikai munkás
  • Ülő foglalkozás

Kezeléseim közül melyiket ajánlom?

Scheuermann-kór

A Scheuermann-kór a gerincoszlop betegsége. A csigolyatest fejlődési zavarának következtében a csigolyák ék alakúvá deformálódnak. Többnyire a háti szakasz érintett.

Milyen tünetei vannak?

Tipikus tünete a domború hát, a gerinc mozgásainak beszűkülése.
Ritkábban alakul ki a háti-ágyéki átmenetnél vagy a felső ágyéki szakaszon.
A fejlődési zavarnak számos oka lehet, amelyek kölcsönösen befolyásolják és felerősítik egymást. Megkülönböztetünk belső tényezőket, mint például a genetikai faktorokat és hormonális változásokat, valamint külső tényezőket, mint például a gerinc helytelen terhelését. A károsodások, panaszok, különösen a fájdalmak az előrehaladott stádiumra jellemzőek.
Alaposabb a gyanú, ha domború hát alakult ki a gyermeknél, és ezt testtartásával nem tudja korrigálni.
A pontos diagnózist orvosi vizsgálat alapján lehet kimondani, amelyet röntgen lelet támaszt alá. Kezelése a gyógytorna, azt kiegészítheti a fűző és csak nagyon ritka esetekben a műtét. A betegség prognózisa összességében jó.
 
A betegség folyamatát három stádiumra oszthatjuk:
  • az első a kezdeti stádium,
  • a második az aktív vagy florid,
  • és a harmadik a végstádium. 

A tünetek ezek alapján változnak. A kezdeti stádiumban nagyon ritka a fájdalom, a betegség többnyire észrevétlenül kezdődik, akár már 8 éves kor körül is, viszont, minél korábban kezdődik, annál rosszabb a prognózis. A szülőknek a gyermek gyors fáradékonysága és hanyag testtartása tűnik fel. Az érintett csigolyák nyomásra, ütögetésre érzékenyek. Fokozatosan kialakul a gerinc mozgásainak beszűkülése, például a beteg nem tudja „kihúzni” magát, a hát domború marad.

A második, aktív vagy florid stádium, 12 és 18 éves kor között zajlik le, ekkor már sokkal gyakoribbak a fájdalmak, de a vezető tünet mégis inkább a háti gerincszakasz fokozott görbülete, a domború hát. Ezt ellensúlyozza a fokozott ágyéki és nyaki homorulat. Leginkább oldalnézetből feltűnő a kóros gerincgörbület. A vállak előreesnek, a medence előrebillen, és a csípőhajlítóizmok megrövidülnek. Sok szülő ezt az állapotot a gyors növekedés ártalmatlan következményének tartja. Az esetek mintegy felénél léphet fel hátfájdalom, jellemző a fáradékonyság a huzamos ülés, állás vagy járást követően. A panaszok pihenésre megszűnnek. Tovább csökken a gerinc mozgékonysága, a felsőtest fordítása is korlátozott. 
Ha az ágyéki szakaszon jelentkezik a betegség, akkor a normális ágyéki homorulat csökken, és kialakul a lapos hát. Ebben az esetben gyakoribb a fájdalom, elsősorban ezért fordul orvoshoz a beteg, míg a hátcsigolyákat érintő formánál a deformitás miatt. Ha ez az időszak jelentősebb panaszok nélkül zajlik le, akkor a betegség kimenetele jó, és a szövődmények enyhék, illetve csak jóval később lépnek fel. Ilyenkor nem szükséges a fokozott gerinckímélő életmód, de javasolt a rendszeres testmozgás.

Az utolsó stádium végigkíséri az egész életet. Ekkor gyakoribbak a fájdalmak, mint az előző két stádiumban. A problémák egy része, a deformált gerinc miatt lép fel, a helytelen terhelés, a kopásos elváltozások talaján. A fájdalmak oka a megváltozott statikai viszonyok által a gerinc, az ízületek, izmok, szalagok túlterhelése. Ezek az elváltozások gyakran már a harmadik évtizedben súlyos lumbágóhoz vezetnek, ami miatt a beteg egyre inkább keresőképtelenné válik.

Diagnózis
A fizikális vizsgálat során már szembetűnők a gerinc deformitásai. Egy egyszerű klinikai teszt igazolhatja a betegség gyanúját: ez az úgynevezett csúszó teszt, amikor a gyermek lehasal a földre, mindkét karját előrenyújtja olyan messzire, hogy a gerinc egy egyenest képezzen. Rögtön láthatóvá válik a domború hát, mely nem tud kiegyenesedni. A diagnózis alátámasztásához fontos az oldalirányú röntgenfelvétel.
 

Ezen láthatók a típusos tünetek:

  • szabálytalan, feltöredezett fedőlemezvonalak a csigolyatesteken,
  • legkevesebb 3 ék alakú csigolya,
  • a porckorong darabok betüremkedése a csigolyatestbe, ezek a Schmorl-csomók,
  • a csigolyaközti rések beszűkülése.
 Előfordulás
10 és 16 éves kor között kezdődik, fiúknál és lányoknál megközelítőleg azonos arányban fordul elő. Gyakoribb a magas növésű fiataloknál. 17-18 éves korra zárul le a betegség, de a szövődményei, a korai „csigolyakopás„, porckorong problémák, fájdalmak az egész élettartamra kihatnak.
 
Okok
Nem egy konkrét oka van, hanem számos külső és belső tényező, valamint ezek kölcsönhatásai alapján alakul ki a betegség.

A legfontosabbak a genetikai változások, amelyek a kollagén fehérjék anyagcserezavarát okozzák. A sejt közötti állomány rostjait alkotó kollagének megtalálhatók a csontokban, a porcban, az inakban. A pubertáskorra jellemző hormonális változások szintén szerepet játszhatnak a kóros folyamatok kialakulásában. Kétségtelen az is, hogy a gyermek pszichés túlterheltsége kihat a tartására, amelynek következménye a kedvezőtlen, ernyedt testtartás. Ez szintén segíti a betegség létrejöttét. Versenysportok, az egyoldalú terhelés (az állandó görnyedt tartás), valamint a túlterhelés (fizikai munka, helytelen testépítés).

A domború hát oka:
A betegség jellegzetes gerinc deformitásának oka, hogy a csigolyatestek porcos fedőlemezeinél fejlődési zavar lép fel. Az elülső csigolyaperemek fejlődése visszamarad a hátsó peremekéhez képest, ezáltal a csigolyatest, amely korábban oldalnézetben négyzet alakú volt, ék alakúvá válik. Ez a deformálódás mindig több csigolyatestet érint, ezért a háti gerincszakaszon kialakul a tipikus domború hát. A fedőlemezek kis defektusain át porckorong-darabok hatolnak be a csigolyatestbe. Ezeket a röntgenfelvételen láthatóvá váló kis csonthiányokat Schmorl-csomóknak nevezik. A csigolyák közötti rés beszűkül. A gerincoszlop terhelhetősége csökken, mindenekelőtt az erős igénybevételnél, az energiaigényes sportoknál vagy a fizikai munkánál nő a károsodás veszélye.

Mit tegyünk a megelőzésére, fájdalom enyhítésére, esetleges megszűnésére?

A domború hát kiegyenesítése addig lehetséges, amíg a növekedés be nem fejeződik. Aktívan célzott izomerősítéssel, mint például a has- és hátizmok megfelelő edzése, passzívan pedig az egyénre szabott fűzővel lehetséges. Fűzőkezelés a súlyosabb esetekben, progrediáló kyphosisnál, azaz a háti görbület fokozódása esetén szükséges. A fűző célja a csigolyatestek tehermentesítése és a passzív korrekció, mivel bizonyos részeken megtámasztja a törzset, más helyeken teret ad a helyes testtartásnak, légzésnek. A tehermentesítés a csontosodási folyamatok lezárulásáig fontos, hogy a maradandó, csontos alakváltozásokat megelőzzük. A fűzőnek csak akkor van értelme, ha a nap 24 órájában – azaz a tisztálkodás idejét kivéve állandóan – viselik a csontosodás befejeződéséig. Ekkor is létfontosságú a gyógytorna, amit a fűzőben kell gyakorolni. Erősítés nélkül ugyanis elgyengülnek, elsorvadnak az izmok, és mire a fűző levehető volna, egy másik fájdalmas problémakör kezdődne, a nem stabilizáló izomzat miatt, ami viszont a fűzőviseléssel megelőzhető. Azon eljárások mellett, amelyek a gerinc kiegyenesítését célozzák meg, fontosak a helyes testtartást illetve a korrigált tartást támogató hétköznapi körülmények; gyermekeknél például a testmagasságnak megfelelően beállított íróasztal és szék. Továbbá fontos figyelembe venni azt is, hogy egy ferde asztal sokkal kedvezőbb a testtartás szempontjából, mint a vízszintes. 

Felnőtteknél a foglalkozás megválasztását is érinti a probléma, mert a gerincet fokozottan terhelő munka, a sok ülés vagy a fokozott fizikai terhelés nem javasolt. Felnőttkorban, a növekedés befejeződése után, már nem lehet kiegyenesíteni a gerincet, de az izmok tónusának normalizálása: erősítés és nyújtás; tornával együtt a fűző viselése, hozzásegít, hogy a szövődmények (korai arthrosis, kopásos elváltozások, porckorong-sérv, izomcsomók) kialakulása lelassuljon, s az ezek nyomán kialakuló fájdalmak mérséklődjenek.
 
Megelőzés elsősorban azokkal az intézkedésekkel lehetséges, amelyek gyermek- és ifjúkorban kedvezően befolyásolják a testtartást. Mint például a has- és hátizmok rendszeres edzése, az úszás, az olvasás hason fekve, a helyesen beállított magasságú és dőlésszögű íróasztal és szék használata, kerülendő a versenysport, a nehéz terhek cipelése, emelgetése.
 
Fontos a zsugorodásra hajlamos izmok nyújtása, mert akadályozzák a törzs kiegyenesítését. Ezek a hátsó comb és lábszárizmok, a combközelítő és -hajlító izmok, az egyenes hasizom, a bordaközti izmok, a mellizmok, valamint az oldalsó és hátsó nyakizmok.
Az izmok nyújtására, szakember, gyógymasszőr igénybevétele ajánlott. Erősíteni kell a hátizmokat, a ferde és haránt hasizmot, a csípőnyújtó, a combtávolító izmokat. A gerinc-, mellkas-, váll- és csípőmobilizáló gyakorlatokkal javítható a szövetek táplálása, az ízületek mozgásterjedelme. Ajánlott gyógytornász szakember által egyénre szabott mozgásprogram heti három-négyszeri gyakorlása.
 
A masszázs hozzásegít, hogy hatékonyabb legyen az aktív torna, de önmagukban csak rövid ideig hatnak. Fontos az állóképesség megőrzése, javítása. Ennek érdekében ajánlott az úszás, a gyors gyaloglás, a röplabda, a kosárlabda, a sífutás. Állandóan figyelni kell a fájdalommentességre és a kiegyenesített tartásra. Ez érvényes a hétköznapi életre is. Munka közben az optimális testhelyzet többszöri felvétele, az ergonómikus munkakörülmények kialakítása, azaz a szék ülőmagasságának és támlájának, valamint az asztal, az asztallap, a számítógép megfelelő beállítása, a helyes emelési technika alkalmazása, mind hozzásegít a panaszmentességhez.

Kezeléseim közül melyiket ajánlom?

SPA (Bechterew kór)

SPA a háti csigolyák ízületeinek a gyulladását jelenti. Amint a gyulladás gyógyul, a csigolyák oldalán kis csontkinövések alakulnak ki, melyek egymáshoz kapcsolják a két szomszédos csigolyát. Ez a folyamat okozhatja a gerincmerevséget

Milyen tünetei vannak?

A gerinc felső része és a nyak gyakran változás nélküli marad, de a felső háti rész fokozatosan meggörbülhet és a beteg púpossá válik. Ha a beteg szeme piros lesz, begyullad, azonnal kórházba kell menni a szemészeti osztályra.
Ízületi gyulladás is létre jöhet a kisízületekben, ezért pl. csípőízületnél erős fájdalom érzet és mozgás korlátozottság jelenhet meg. Általában fiatalkorban jelenik meg a betegség, de egyéb életvitel pl. sport miatt később is megjelenhet 30, 40 éves korban. 
Gyakorlatok elősegíthetik, hogy a tüdő működése minél tovább kielégítő legyen. Feküdjön a hátán és lélegezzen ki és be 10 alkalommal úgy, hogy teljesen töltse meg a tüdejét levegővel, majd teljesen fújja ki a levegőt. Ismételje meg óránként egész nap. Ha ettől szédülést érez, lélegezzen óvatosan úgy, hogy a kezét a szája elé teszi és így fújja ki a levegőt. Léggömb felfújása vagy fúvós hangszeren játszás szintén jó gyakorlat a tüdő munkájának megsegítésére. 

Mit tegyünk a megelőzésére, fájdalom enyhítésére, esetleges megszűnésére?

A Bechterew kórra nincs gyógymód. Egyedüli kezelés a fájdalomcsillapítás és a gyulladás gátló tabletták, gyógytorna és gyógymasszázs, a gyakorlatok és az izomlazítás érdekében.

Meleg párna vagy meleg vizes palack alkalmazása az ízületekre csökkenti a fájdalmat és a merevséget. A kora reggeli merevséget oldhatja a meleg fürdő, gyakorlatok végzése, vagy este egy hosszú hatású fájdalomcsillapító tabletta bevétele. A kezelés része a kondíció fenntartása és a jó testtartás. A megfelelő testtartás üléskor, fekvéskor, álláskor igen fontos, hogy megelőzzük a gerinc begörbülését. Az egyenes testtartás, amennyire lehetséges, fontos és üléskor kemény, egyenes háttámlájú széket kell használni, nem puha és alacsony széket. Ne görnyedjen meg, ha áll, vagy ül, és gyakran változtasson a helyzetén.  Gondoljon folyamatosan a helyes testtartásra, ha áll, ül vagy sétál.  Az a foglalkozás a legmegfelelőbb, ami üléssel, állással, járkálással egyaránt jár. Kerülni kell az olyan munkát, ami meggörnyedéssel vagy nehéz terhek cipelésével jár. 

Figyelmeztetés: fűzök viselése Bechterew kórban rontja a betegséget. Ezek megakadályozzák, hogy a saját hátizmok erősödjenek és ez további merevséghez vezet. A gerinc manipulációja (kézzel történő csigolya helyrerakása) veszélyes, különösen a nyakon. Igen fontos, hogy a gerincet megóvjuk attól, hogy púpos pozícióban merevedjen meg, ezért laposan, párna nélkül, háton kell feküdni éjszaka. Az ágy legyen kemény alapú, lapos, még akkor is, ha nem aktív a spondilitisz. Ha az ágy túl puha, egy deszkát vagy ajtót kell az ágyra tenni, vagy a matracot a padlóra. Minden reggel, délben és este 20-20 percet kell hason feküdni. Ez megakadályozza, hogy a hát és a csípők meghajoljanak. 

Kezeléseim közül melyiket ajánlom?

Szeronegatív spondylartritisz (SNSA)

A gyulladásos reumatológiai betegségek egy csoportja, ahol a szeronegativitás a reumafaktor hiányát, a reumatoid artritisztől való elkülönülést hangsúlyozza. Medenceízületi gyulladás, a gerinc kisízületeinek gyulladása gyakori ebben a betegségcsoportban, de minden ízület érintve lehet.
Típusos példája a Bechterew-kór. Gyulladásos szemmegbetegedésekhez, bélbetegségekhez, pszoriázishoz társulhat, reaktív artritiszek gyakran SNSA formájában jelentkeznek.

Milyen tünetei vannak?

  • aszimetriás, föleg az alsó végtag izületeit érintő gyulladás,
  • intapadási helyek gyulladásos elváltozása,
  • a szem gyulladása (iritisz és steril konjunktivítisz),
  • bőrjelenségek (pl. pszoriázis, keratoderma stb.),
  • gyulladásos bélbetegség,
  • szívritmuszavarok.
 (5-8%), ami örökletes tényezőkre utal.
Az SNSA körbe tartozó betegségek legjellemzőbb képviselője az SPA.

Mit tegyünk a megelőzésére, fájdalom enyhítésére, esetleges megszűnésére?

Fizioterápiás kezelés gyógytorna, gyógymasszázs, gyógyszeres kezelés a megfelelő kezelő kezelő orvos által.

Kezeléseim közül melyiket ajánlom?

Reumatoid Artritisz

Milyen tünetei vannak?

Reumatoid artritiszben az ízületek felszíne és az ízületet befedő izmok is begyulladnak. Korai reumatoid artritiszben a fájdalom és a duzzanat okozza a merevséget és a mozgási nehézséget. Ha megmarad, ez a duzzanat károsíthatja az ízületeket, az inakat, és további nehézséget okoz a mozgásban. 
A reumatoid artritisz mindenkit különbözőképpen érinthet. 
Általában fokozatosan kezdődik, fájdalommal és duzzanattal a csuklókban, az ujjakban vagy a lábfejben. Az ízületek már korán reggel merevek. 
Izomspazmus, izommerevség áll fent, melyet izomlazítással, masszázzsal tudunk enyhíteni. Néhány betegnél csak egy vagy csak néhány ízület érintett, míg másoknál szinte az egész test fáj. Kis dudorok fejlődhetnek ki a bőr alatt – ezek az úgynevezett reumás csomók – de ezek nem ártalmasak. A reumatoid artritiszes beteg gyengének, betegnek érzi magát, maga a betegség is okozhat vérszegénységet vagy súlyveszteséget is. Ha csak egy-két ízület érintett s az is csak enyhén, a beteg egész jól is érezheti magát. A gyulladás aktívvá válhat egy pár napig, majd megint lecsillapodhat. Néha megtámadja a szervezet egyéb területeit is, mint a szemet, tüdőt, és néha még a szívet is. Minden korban jelentkezhet, de leggyakrabban a fiatal kezdődik. Száz személyből, akinél a reumatoid artritisz korai jelei fennállnak, 65 fő fog szenvedni időközönként fájdalomtól és duzzanattól, 30 fő teljesen fel fog gyógyulni és 5 esetben fog kifejlődni súlyos artritiszes betegség munkaképtelenséggel. A nyugalom, a gyakorlatok végzése és az ízületeknek a különböző behatásoktól, túlerőltetésektől való védelme sokat jelent.

Mit tegyünk a megelőzésére, fájdalom enyhítésére, esetleges megszűnésére?

  • Orvosi ajánlásra gyógyfürdőkbe
  • Rehabilitációs kórházakba
  • A bemerevedett izomzatra gyógymasszázs
  • Gyógytorna

Kezeléseim közül melyiket ajánlom?

Gerincferdülés (Scolliosis)

Gerincferdülés (scoliosis): A betegség lényege a gerinc oldalirányú elhajlása, amely rosszabb esetben csavarodással (torsioval) is társulhat. 

Milyen tünetei vannak a gerincferdülésnek?

Jellemzője a váll asszimetria, mellkasdeformitás és medenceasszimetria.
A gerincferdülés következtében a csigolyák, és a csigolya közti porckorongok megterhelése egyenetlenné válik (a domború oldalon nagyobb lesz a nyomás, mint a homorú oldalon). Ilyenkor a hátizmok igénybevétele is rendellenes, ezért a gerincferdüléshez gyakran társul porckopás és izomfájdalom. A gerincferdülés tehát bizonyos időszakokban fájdalmas mozgáskorlátozottságot válthat ki.
A gerinc oldalirányú elgörbülése. Az esetek 20-30%-ban fejlődési rendellenesség, vagy valamilyen betegség okozza. 70-80%-ban ismeretlen eredetű betegség. 3-15 éves kor között alakulnak ki a gerinc kóros görbületei. Tartós fennállása esetén maguk a csigolyatestek is fokozatosan deformálódhatnak. A szkoliózis a gerinc egyenetlen terheléséhez, korai artrózisához vezet. Súlyos esetben a mellkas is eltorzul, ami légzési és keringési zavarokat okoz. Enyhe esetekben fűző viselése, speciális gyógytorna, és úszás a helyes testtartás kialakítására, a hátizomzat megerősítésére, és a görbület lehetőség szerinti csökkentésére elegendő. Súlyosabb esetekben különféle nyújtókészülékek, fűzők viselése, esetleg műtét szükséges. A szkoliózisok speciális formája a funkcionális szkoliózis. 10-12 éves lányokon fordul elő. A görbület a vizsgálat során, sőt gyakran akaratlagosan is megszüntethető, és fekvő helyzetben vagy előrehajláskor eltűnik. Ha a hátizomzatot gyógytornával, úszással, rendszeres sportolással megerősítik, a gyermek a tartásjavító gyakorlatokat rendszeresen végzi, kellő odafigyeléssel a szkoliózis korrigálható. Ha nem veszik kellő időben észre, és nem kezelik, rögzülhet, és a későbbiekben súlyos panaszok forrása lehet.
 
Kyphosis
A gerinc háti és keresztcsonti szakaszának hátradomború görbülete. Az egészséges gerinc a nyaki és az ágyéki szakaszon előre- (lordózis), a háti és a keresztcsonti szakaszon hátradomború ívben (kifózis) hajlik meg, és ezzel biztosítja a koponya rugalmas alátámasztását.
 
Rossz testtartás
A tartáshibák oka a mozgásszegény, ülő életmód okozta elégtelen és helytelen izomhasználat.
Kamaszkori rossz szokások: a hirtelen növés, a tinédzserekre jellemző helytelen testtartás, a féloldalas iskolatáska mind előidézik a felnőttkori gerincbajokat Rossz testtartás a természetes gerincgörbületek fokozódása vagy elsimulása pl. gyenge hátizmok miatt alakulhat ki. Ilyenkor a gerinc (függőleges) álló helyzetben nincs jól megtámasztva, s ez által működése nem megfelelő. Ha a korai kezelést elmulasztják, ez rövidesen gerincbetegséghez vezethet. A tartáshiba még nem betegség, csak majd az lesz belőle felnőttkorban.

Mit tegyünk a gerincferdülés megelőzésére, fájdalom enyhítésére, esetleges megszűnésére?

Izomerő nölésével gyógytornával.
A gerinc betegség miatt kialakuló gerinc melletti izommerevség által létrejött fájdalom enyhítésére: gyógymasszázs, breuss masszázs – gerinc melletti izomlazító masszázs.

Kezeléseim közül melyiket ajánlom?

Banyapúp

A görnyedt testtartás, az ülőmunka, a mozgásszegény életmód, a számítógépek és okostelefonok helytelen pozícióban történő hosszas bámulása idővel hozzájárul a nyak és a hát közötti rész kipúposodáshoz, azaz a banyapúp kialakulásához.

Milyen tünetei vannak?

A banyapúp egy rendellenes görbület, kitüremkedés a nyakcsigolyán, ami korántsem csontritkulásban szenvedő, idős embereken figyelhető meg: egyre több fiatalon látni ilyen elváltozást, ami sok esetben „csak” esztétikai problémát okoz, ami önbecsülési problémákkal járhat. A jelenség kialakulása mögött azonban komoly mozgásszervi elváltozások állnak. A deformálódott csigolyák fülzúgáshoz, nyakmerevséghez, szédüléshez, migrénhez, a porckorongok ellapulásához vagy porckorongsérv kialakulásához is vezethet.
 
Hogyan alakul ki?

Az okostelefonok, tabletek nyomogatása közben a helytelen, görnyed ülés és az előrehelyezett fejtartás következtében a nyakcsigolyák elmozdulnak és deformálódnak, a vállak előreesnek, a hát pedig kérdőjel alakú lesz. Ha túl sokat van a tested ilyen pózban, a nyak és a váll izomegyensúlya is megbomlik. Ha a fej előretolódik, a legalsó nyakcsigolya erősen kitüremkedik, védekezésképpen a szervezet pedig puha kötőszövettel borítja be a deformálódott csigolyák körüli területet, ezáltal púp képződik.

Hogyan lesz a banyapúpból krónikus fejfájás?
Ha a csigolyák az előrehelyezett fejtartás miatt „elcsúsznak” egymáson, a nyakcsigolyák harántnyúlványai közti lyukacskák, amelyek csatornát képeznek, beszűkülnek, így a csatornában futó erek nem táplálják elegendő vérrel az agyat. Ez rendszeres fejfájáshoz, szédüléshez vezet. A helytelen testtartás következtében a tarkó kisizmai rendellenesen merevek és feszülnek, ezek pedig idegeket és ereket nyomhatnak, és képesek erős, kisugárzó fájdalmat okozni.

Mit tegyünk a banyapúp megelőzésére, fájdalom enyhítésére, esetleges megszűnésére?

A banyapúp kialakulása általában egy hosszú és lassú folyamat eredménye. A domborulat kifejlődését legjobb megelőzni, hiszen az izomegyensúly helyreállítása hosszabb időt vehet igénybe.
Figyelni kell a helyes testtartásra, és amennyiben lehet, minél kevesebb időt tölteni a monitor, okostelefonok előtt.
 
Az ülőmunka kompenzációjára javasolt valamilyen gerincerősítő gyakorlat végzése, például gerincrorna célzott mozgásterápia kialakítása vagy úszás, de kiegészítő kezelésként segíthet a kineziológiai tapasz, illetve az SMR-eszközök – gyógytornához használatos hengerek és labdák – mindennapos használata is.
 
Gerincgyógyító masszázs terápia javasolt.
 
Mivel a csigolyák közötti ízületi blokkokat oldjuk, és segítünk, megadjuk a lehetőséget a csigolyáknak visszakerülni az összes pozícióba.

Kezeléseim közül melyiket ajánlom?

Sudeck-szindróma

Ez a tünetegyüttes sérülés, csonttörés, ízületi gyulladás, vagy egyéb károsító tényezők után szokott kialakulni. Feltehetően a fájdalom következtében az érintett végtag keringési zavara alakul ki, amely a csont, az izmok és a bőr sorvadását okozza.

Milyen tünetei vannak?

Az 1. stádiumban a testrész meleg, duzzadt, piros és nagyon fájdalmas. Maximum 2-6 hónap alatt spontán vagy a kezelés hatására átmegy a második stádiumba.
A 2. stádiumban a bőr nyirkos, hűvös, a mozgások fájdalmasak. Ez a szakasz rendszerint maximum 3- 6 hónapig tart.
A 3. stádiumban a fájdalom fokozatosan megszűnik, a folyamat meggyógyul, de ha a betegséget elhanyagolják, maradandó károsodás, a bőr és az izmok sorvadása, az inak, a szalagok, az ízületi tok zsugorodása, az érintett testrész súlyos maradandó torzulása és mozgáskorlátozottsága maradhat vissza.

Mit tegyünk a megelőzésére, fájdalom enyhítésére, esetleges megszűnésére?

A gyógyszeres és fizikoterápiás kezelés célja a fájdalomcsillapítás mellett a gyulladáscsökkentés, a keringés javítása, és a csontokba a kalciumbeépülés elősegítése.
Az izommerevség létrejötte miatt gyógymasszázs javasolt.
Az 1. stádiumban fontos a végtag nyugalomba helyezése, de a rögzítést a
2. stádiumban is hosszú ideig, sokszor hónapokig kell folytatni.
Emellett az aktív tornáztatás is nagyon fontos a zsugorodások megelőzésére, az izomerő megtartására, és a keringés javítására.

Kezeléseim közül melyiket ajánlom?

Alagút szindróma (Carpat-tunnel)

Csontok, izmok és szalagok között átbújva az ideg és/vagy ér időlegesen vagy tartósan összenyomást szenved, időlegesen vagy tartósan károsodik. Az ideg lenyomása fájdalmat, zsibbadást, gyengeséget, az ér lenyomása keringési zavart okozhat.

Milyen tünetei vannak?

Zsibbadást érezhet az ujjaiban.
A csuklóban, alkarban és tenyerében fájdalmat, gyengeséget érezhet.

Kezeléseim közül melyiket ajánlom?

Primerfibromyalgia

Ez egy tisztázatlan eredetű reumás kötőszöveti és izomfájdalom. A primer szó azt jelenti, hogy maga az izomfájdalom a betegség és nem egy másik kór másodlagos tünete
 
Okai
Az oka pontosan nem ismert. Feltételezések alapján pszichikai faktorok, mozgásszervi és belgyógyászati betegségek állhatnak a háttérben. A betegség során a mély alvási fázisba nem jut el a beteg, emiatt nem tudja magát kipihenni, ez a tény is fokozza a pszichikai okokat.

Milyen tünetei vannak?

Krónikus, nem gyulladásos fájdalom tünet csoport, amelyet a testen elszórt izomfájdalom, bizonyos – úgynevezett érzékeny pontok (vagy más néven: feszültség pontok, tender pontok, trigger pontok) – fokozott nyomásérzékenysége jellemez. Ez a két legfontosabb tünete. Kezdetben legtöbbször egy helyre összpontosul, leggyakrabban a derék tájon. A fájdalmat elszenvedők kínzó, szúró, szorító, szavakkal jellemzik. A fibromyalgiás betegek izomfájdalma, merevségérzete gyakori, de a tapasztalat szerint ez inkább a test középvonalához közelebbi területeken fordul elő. A betegek izomzatának működő ereje 60%-a az egészségesekének.

Mit tegyünk a megelőzésére, fájdalom enyhítésére, esetleges megszűnésére?

  • Orvosi ajánlásra gyógyfürdőkbe
  • Rehabilitációs kórházakba
  • A bemerevedett izomzatra gyógymasszázs
  • Gyógytorna, Gyógymasszázs

Kezeléseim közül melyiket ajánlom?

Dupuytren-kontraktúra

 A tenyéren (ritkán a talpon) az izmokat fedő kötőszövetes lemez zsugorodik, melynek következtében az ujjakat nem lehet teljesen kinyújtani, ami a kéz funkcióját jelentősen rontja.

Milyen tünetei vannak?

Először a bőr alatt az izompólyában csomókat lehet tapintani, amelyek később a bőrrel összekapaszkodó tömött kötegekké olvadnak össze. Hajlamosító tényezők: a tenyér intenzív használatával járó foglalkozások, pl. földműves, kőműves, betegségek, pl. cukorbetegség, epilepszia, májbetegségek, alkoholizmus.

Mit tegyünk a megelőzésére, fájdalom enyhítésére, esetleges megszűnésére?

A kéz sínezése, melegkezelések, gyógytorna, gyógymasszázs az izmok lazítására. Fizioterápiás kezelések általában jó hatásúak. Ha szükséges, a zsugorodott lemez sebészi eltávolítása is szóba jön, de a műtét után számolni kell a betegség esetleges kiújulásával.

Kezeléseim közül melyiket ajánlom?

Pattanó ujj (digitus saltans, trigger finger)

 Az ujj hajlító inán csomó alakul ki, legtöbbször az ujjak tövének magasságában.

Milyen tünetei vannak?

Amikor a csomó az ínhüvelyen átcsúszik, pattanás, ugrás tapintható. Ha az állapot romlik, a csomó már nem fér át a szűkületen, az ujjat a beteg nem tudja kinyújtani.

Mit tegyünk a megelőzésére, fájdalom enyhítésére, esetleges megszűnésére?

Kisfokú elváltozás esetén ultrahang-kezelés, a csomóba adott szteroidinjekció hatásos. Előrehaladott állapotban végleges gyógyulás az ínhüvely műtéti bemetszésétől várható csak.

Kezeléseim közül melyiket ajánlom?

Sjögren-szindróma

A nyál-, a könny-, gyakran a gyomornyálkahártya mirigyeinek, ritkábban egyéb mirigyeknek is a gyulladásával, csökkent működésével járó betegség. Csatlakozhat egyéb betegségekhez, pl. reumatoid artritiszhez, dermatopolimiozitiszhoz, progresszív szisztémás szklerózishoz, szisztémás lupusz erithematózuszhoz.

Milyen tünetei vannak?

Ritkábban önálló betegségként jelentkezik, ízületi fájdalmat, ízületi gyulladást is okozhat. A szemtüneteket műkönny enyhíti. A szájszárazság ellen műnyál használata megkísérelhető, de gyakran a gyakori ivás, nedvdús, savanyú ételek fogyasztása hatásosabb.

Mit tegyünk a megelőzésére, fájdalom enyhítésére, esetleges megszűnésére?

Fizioterápiás kezelés, gyógytorna, gyógymasszázs, gyógyszeres kezelés a megfelelő kezelő orvos által.

Kezeléseim közül melyiket ajánlom?

Tortikollisz (torticollis)

Milyen tünetei vannak?

Ferdenyak, a nyak ferde tartását okozhatja: fejlődési rendellenesség, rándulás, felsőlégúti hurut, a nyakizmok átfázása. A veleszületett ferdenyak valamelyik oldali fejbiccentőizom rövidülésének a következménye, oka ismeretlen.

Mit tegyünk a megelőzésére, fájdalom enyhítésére, esetleges megszűnésére?

Ha a betegséget csecsemőkorban felismerik, a nyak tornáztatásával, esetleg vattagallér vagy gipszfektető alkalmazásával teljes gyógyulás érhető el. A tornagyakorlatokat a szülőknek megtanítják. Célszerű a csecsemőt úgy elhelyezni, hogy a megrövidült izmot nyújtania kelljen ahhoz, hogy a környezetét láthassa, tehát fektessük arccal a fal felé. Úgy etessük, hogy eközben is az egészséges oldal felé kelljen a fejét fordítania. Ha ezek ellenére a tortikollisz nem jön helyre, az elváltozás súlyosságától függően 1-2 éves korban műtétet végeznek.

Kezeléseim közül melyiket ajánlom?

Térd artrózis - Térd kopás

Az egyik leggyakoribb degeneratív betegség a térdarthrosis. Az ízület alaki deformációjával és az ízületi felszín pusztulásával jár, ami az ízületi funkciók romlását és fájdalmát okozzák. A térdarthrózis a 40 év fölötti nőknél fordul elő leggyakrabban, de fiatal korban is kialakulhat, tehát nem korhoz kötött betegségről van szó.
 
A térd artrózis két formája
primer, vagyis elsődleges térdarthrosis ismeretlen eredetű, mely nem vezethető vissza betegségre vagy elváltozásra. Oka lehet előrehaladott életkor, így elsősorban 60 év felettieket és mindkét nemet egyformán érinti.
szekunder, másodlagos térdarthrosis oka veleszületett vagy szerzett betegség, elváltozás (pl. csípő és láb statikai deformitásai, túlzott igénybevétel és túlsúly, posttraumás állapot, fejlődési rendellenességek, bakteriális gyulladások, anyagcsere-betegségek).

Milyen tünetei vannak?

Kezdeti szakaszban jellemző az ízület reggeli merevsége, az ún. indulási fájdalom (mely tartós helyzet utáni helyzetváltoztatáskor jelentkezik), gyengeség, melegség érzés ami a mozgatás során megszűnik „bejáródik”.  A kezdeti szakaszban ezek a fájdalmak csak rövid ideig tartanak, azonban a betegség előrehaladtával nő a fájdalom időtartama. Később már terhelés, mozgás közben jelentkezik a fájdalom, bár ebben a szakaszban még pihenés hatására megszűnik. Végül fokozódik és állandósul a fájdalom, ezért csökken a beteg aktivitása. Tünete továbbá a mozgáskorlátozottság is, a térdízület mozgása csökken, az ízület környéke nyomásra érzékennyé válik.

Mit tegyünk a megelőzésére, fájdalom enyhítésére, esetleges megszűnésére?

A szekunder térdarthrosisnál a megelőzés az elsődleges szempont. Ebben az esetben az arthrosist előidéző betegséget, vagyis a kiváltó okot kell elsősorban kezelni.
A már kialakult arthrosis esetén rendkívül fontos a fájdalomcsillapítás és a gyógytornakezelés.

Kezeléseim közül melyiket ajánlom?

Coxarthrosis – csípőízületi kopás

Egyénenként nagyon változó, minthogy genetikai és külső tényezők együttese határozza meg a porc degenerációjának intenzitását, gyorsaságát, és a funkció szempontjából is nagyon különböznek a betegek kilátásai. Teherviselő ízületek esetében, mint pl. a csípő is, súlyos mozgáskorlátozottság alakulhat ki 8-10 évvel az első tünetek jelentkezése után, máskor a porcdegeneráció lassabb progressziót mutat. Jobb prognózisú, mint a térdprotézisek.

Milyen tünetei vannak?

Korai tünete a lassan kezdődő csípőtáji fájdalom, mely rendszerint lokalizáltan a lágyékhajlatban vagy a nagytomporon, ill. a gluteális tájékon jelentkezik, és jellemzően terhelésre fokozódik.( mechanikai jellegű fájdalom), pihenésre pedig csökken.
Tipikusan lépcsőn felfelé járás, ülésből való felállás és megindulás ( un. indítási fájdalom) hosszabb állás provokálhatja a fájdalmat.
Később már az ízület rövid terhelésre is fájdalmas, sőt nyugalomban sem szűnik meg. Ebben a stádiumban nem ritka az éjszakai fájdalom, amely un. gyulladásos arthrosisra utalhat.
Máskor a fájdalom a csípőtájról a comb elülső-belső felszínébe sugárzik, egész a térdig. Az esetek kb.20 %-ban térdfájdalom lehet a csípőarthrosis első tünete. A hirtelen fellépő fájdalom mögött traumás történés, a combfej beroppanása állhat.
A beteg a fájdalmas csípőt kíméli, igyekszik rövid ideig terhelni, ami a jellegzetes csípő típusú sántítást eredményezi.
Hosszabb fekvés, ülés után a beteg csípőjét merevnek érzi (inaktivitási merevség) ami néhány lépés után rendszerint megszűnik „ bejáródik az ízület”
és előrehaladott esetekben sem tart 15-20 percnél tovább. A betegség jellemző funkcionális károsodással jár: nehezített a lépcsőn felfelé
járás járműre felszállás, lábak keresztbe tevése, később harisnya, zokni, cipő felvétele, lábujjkörmök levágása, szexuális élet, megfelelő tisztálkodás.
 
Fizikális vizsgálat:
A csípőízület passzív mozgáspályái beszűkültek, legkorábban a berotáció. A folyamat progressziójával romlik az abdukció és az extensió (hiperextensió) majd a kirotáció, addukció és legkésőbb a flexió.
Az ízület mozgatásakor crepitatio hallható (finom ropogástól a durva recsegésig terjed a skála), amely az érintkező porcfelszínek egyenetlenségéből adódik. Az ízületi résnek megfelelően (lágyékhajlat) a csípő nyomásérzékeny. Csípőízületi contractura (flexiós-addukcios-kifelé rotációs) alakulhat ki, amely miatt a beteg az érintett oldali végtagot rövidebbnek érzi ( funkcionális rövidülés).
Jellemző a comb-és farizomzat atrophiája, és az adductor izomzat fájdalmas spasmusa.
A flexiós contraktura kompenzálására az ágyéki lordozis fokozódik. Jellemző a porcpusztulás miatt az ízületi rés beszűkülése, peremszéli osteophyták.

Mit tegyünk a megelőzésére, fájdalom enyhítésére, esetleges megszűnésére?

Nem gyógyszeres kezelés:
  • A betegeket megfelelő mértékben kell tájékoztatni a betegség természetéről, lényegéről, lefolyásáról, várható kimeneteléről.
  • Fel kell hívni a figyelmet a testsúly csökkentésére
  • Munkakör, foglalkozás változtatás
  • Rendszeres testmozgás (pl. úszás) szükségessége
  • Fontos a csípőízület terhelésének csökkentése
  • Midennapi életvitel átrendezése, segédeszközök (bot, mankó, járókeret) használata
  • Átmeneti pihentetés, a csípők húzatása egymagában eredményes lehet
Fiziotherápia különböző formái
  • gyógytorna, gyógymasszázs, balneo-hidrotherápia, elektrotherápia, iszappakolás
  • igen jó eredményű a betanult torna napi otthoni végzése
  • röntgenbesugárzás az esetek egy részében átmeneti javulást eredményez.
 
Gyógyszeres kezelés:
  • Egyszerű fájdalomcsillapítók jól beváltak a tünetek enyhítésére.
  • Nem szteroid gyulladáscsökkentők Izomrelaxánsok Lokális pakolás
  • Ortopéd sebészi kezelés
  • A műtéti kezelés célja lehet preventív vagy gyógyító (ndoprotézis)
  • Nagyon fontos feladat, hogy időben legyenek műtétre küldve a betegek, s a műtét előtt kellő izomerősítésben részesüljenek
  • A műtét célja minden esetben a porcpusztulás lassítása, a fájdalom csökkentése, a funkció javítása, az ízület teherbíró képességének növelése
Egyénenként nagyon változó, minthogy genetikai és külső tényezők együttese határozza meg a porc degenerációjának intenzitását, gyorsaságát, és a funkció szempontjából is nagyon különböznek a betegek kilátásai. Teherviselő ízületek esetében, mint pl. a csípő is, súlyos mozgáskorlátozottság alakulhat ki 8-10 évvel az első tünetek jelentkezése után, máskor a porcdegeneráció lassabb progressziót mutat. Jobb prognózisú, mint a térdprotézisek.

Kezeléseim közül melyiket ajánlom?

Cervico-brachialgia (nyak-váll-kar)

Nyaki gerinc degeneratív betegsége.

Milyen tünetei vannak?

A fájdalom az ujjakig lesugárzik.
Primer fibromyalgia – ismeretlen eredetű (idiopátiás) kötőszöveti és izomfájdalom krónikus, nem gyulladásos fájdalom tünet csoport, amelyet a testen elszórt izomfájdalom, bizonyos – úgynevezett érzékeny pontok (vagy más néven: feszültség pontok, tender pontok, trigger pontok) – fokozott nyomásérzékenysége jellemez
Borzasztó éjszakai fájdalmak miatt alvászavarok. Gyakran előfordul pszichés komponens.

Mit tegyünk a megelőzésére, fájdalom enyhítésére, esetleges megszűnésére?

  • Orvosi ajánlásra gyógyfürdőkbe
  • Rehabilitációs kórházakba
  • A bemerevedett izomzatra gyógymasszázs
  • Gyógytorna, Gyógymasszázs

Kezeléseim közül melyiket ajánlom?

Migrén – fejfájás

Hirtelen kialakuló fejfájás.

Milyen tünetei vannak?

Hányással járhat, akár 48 órát is tarthat, jellemzően féloldali. Hányásos időszakban nem tudunk masszírozni.

Mit tegyünk a megelőzésére, fájdalom enyhítésére, esetleges megszűnésére?

  • Fej, nyak, vállöv gyógymasszázsa
  • csend, elsötétített szoba, lazítás, fájdalom csillapítás.

Kezeléseim közül melyiket ajánlom?

PHS - Periarthritis humeroscapularis (befagyott váll)

 „Befagyott váll” = vállízületi gyulladás, mozgásbeszűkülés, kirotáció, abdukció nem megy.
 A vállízület körüli nyáktömlők, ínhüvely, ízületi tok gyulladása, sérülése, amelyeknek következtében a vállban fájdalommal járó mozgáskorlátozottság alakul ki.
 
Aktív és passzív mozgások beszűkülnek. Erős fájdalom nyugalmi és mozgó helyzetben.
A vállízület az egyik legösszetettebb ízületünk, ami rendkívül sokféle funkciót lát el. Ínak, szalagok és izmok kapcsolódnak össze benne, ezek kapcsolják a kart a törzshöz. A glenohumerális vagy vállízület úgynevezett gömbízület. Az ízfejet a karcsont felső, gömbölyű vége adja, az ízárkot pedig a lapocka kehely alakú része, melybe az ízfej beleillik. Ez az ízület teszi lehetővé, hogy a kart körkörösen mozgatni tudjuk, illetve távolítsuk és közelítsük. Az ízületi tok az ízületet körülvevő, lágy szövetekből álló szalagok csoportja. A rotátorköpeny izomcsoportot négy izom alkotja, ezek húzzák be a felkarcsontot a lapockacsontba. A rotátorköpeny stabilizálja a vállízületet, és segíti a kar forgatását.
A befagyott váll orvosi nevén Periarthritis humeroscapularis, a váll és a környező lágy szövetek krónikus gyulladásos betegsége. Ha az ízületet körülvevő kötőszövetek gyulladásba kerülnek, megvastagodnak, 3-4 mm-ről akár 1-2 cm vastagságúra, merevvé és kötötté válnak, akadályozva ezzel az ízület mozgását. Ezzel elindul egy ördögi kör, mivel a beteg nem fogja tudni mozgatni a végtagot, így az ízület mindig kötöttebbé és merevebbé válik, a lágyrészek hegesedni kezdenek és „befagy a váll”.
 
A befagyott váll nagyban befolyásolja a beteg mindennapi életét, hosszú ideig korlátozza munkavégzését és hétköznapi tevékenységét. Az életminőség romlik, amely pszichésen is negatívan hat az egyénre és környezetére, a gyógyulási folyamat kezelés mellett is lassú, akár 2 év is kellhet, mire a váll visszanyeri minden funkcióját.
 
Mi váltja ki?
Az esetek egy részét korábbi sérülés, betegség, műtét vagy hosszantartó rögzítés váltja ki, ami mozgásbeszűkülést eredményezett és a beteg nem tudta megfelelően és rendszeresen mozgatni az ízületet. Az esetek másik részében azonban semmilyen konkrét kiváltó okot nem lehet azonosítani, mindenféle külső behatás nélkül jelentkeznek a tünetek. A befagyott váll szindróma előfordulása leggyakoribb 40-50 év közti nőknél, és bizonyos betegségek, például cukorbetegség, pajzsmirigy betegségek, illetve Parkinson-kór esetén is nagyobb eséllyel alakul ki.

Milyen tünetei vannak?

A legjellemzőbb tünete a fájdalom a váll elülső, külső területén és a mozgásbeszűkülés. Legintenzívebben reggel jelentkezik, mikor hosszas mozdulatlanság után újra megmozdítanánk. A fájdalom sokszor nyugalmi állapotban is jelentkezik, mozgásra pedig fokozódik. A vállízület mozgása beszűkül, először a kifelé forgatás, majd az oldalra emelés is kivitelezhetetlenné válik a beteg számára (nem tudja széttárni karját, se felemelni a feje vagy akár a válla mellé). Nem csak az aktív, de a passzív mozgások is csökkennek, az orvos vagy gyógytornász sem tudja az ízületet ezekben az irányokban mozgatni.
Milyen a betegség lefolyása?
A befagyott váll lefolyása 3 fő szakaszra osztható:
  1. Az első a fagyás fázisa: az első panaszok megjelenésétől számítva 3-6 hónapig tart, intenzív fájdalom jelentkezik és a vállízület lassan bemerevedik. Minden mozdulat egyre fájdalmasabb, aminek következtében a beteg egyre kevésbé használja a végtagot, így a vállízület mozgása beszűkül.
  2. Ezt követi a fagyott fázis: a tünetek megjelenésétől számított 3-12. hónapban figyelhető meg. Ebben az időszakban a fájdalom mérséklődik, de a mozgásterjedelem nem javul.
  3. Majd az olvadás szakasza következik: a fájdalom már megszűnik és fokozatosan visszatérnek a mozgások is. Ez az időszak akár egy évig is eltarthat.

Mit tegyünk a megelőzésére, fájdalom enyhítésére, esetleges megszűnésére?

Fizioterápiás kezelés, gyógytorna, gyógymasszázs, ha már nincs gyulladásban.
Összességében tehát a befagyott váll gyógyulási ideje minimum 1,5-2 év, azonban a gyógyulás után is fennmaradhat minimálisan a csökkent mozgásterjedelem.

Kezeléseim közül melyiket ajánlom?

Epicondylitislateralishumeri – teniszkönyök

Alkar extensorai vannak túlerőltetve.  Ezek az izmok túlnyomó részben a könyök külső oldalán tapintható csontos kiemelkedésen erednek. Ha az izmok túlterhelődnek, az eredési pontjukon csonthártya gyulladás alakul ki, ami a fájdalmat okozza. Nem tud emelni.
Neve onnan ered, hogy a rendszeresen teniszezők 45%-ánál sportpályafutása során legalább egyszer kialakul, ám nemcsak teniszezés, hanem bármilyen más sport vagy fizikai megerőltetés (ásás, emelés, zongorázás, nehéz fizikai munka, dobóatlétáknál) következtében kialakulhat. Napjainkban egyre gyakoribb a számítógép billentyűzet hosszú és rendszeres használata miatt kialakuló ilyen panasz. A betegek többségében a domináns oldal az érintett. Alapjában a betegség lényege a kötőszövetek gyulladása a könyöktájékon. A férfiaknál gyakoribb, főleg a 35-55 év közöttieket érinti.

Milyen tünetei vannak?

A teniszkönyök első tünete a fogásra, megfeszítésre történő fájdalom az alkar külső oldalán. A könyök külső oldala nyomásérzékeny lehet, megduzzadhat, az ízületi mozgások korlátozottak. Ez a fájdalom adott estben lesugározhat az alkarba, az ujjakba, adott esetben pedig akár a vállba is. Gyakori velejárója az izomgyengeség, amelynek következtében a beteg gyakran ejt le tárgyakat.

Mit tegyünk a megelőzésére, fájdalom enyhítésére, esetleges megszűnésére?

Konzervatív kezelés esetén a pihentetés, a fájdalmas terület tehermentesítése a cél, a kiváltó mozgásforma kerülésével, az ízület nyugalomba helyezésével. A nyugalomban tartást adott esetben egy izomszorító is segítheti. A fájdalom csökkenthető gyulladáscsökkentő krémekkel, szteroid tartalmú injekciókkal. Súlyosabb eseteben a műtéti beavatkozás javasolt, amelynek során meghosszabbítják a megrövidült hosszú alkarfeszítő izmot annak inas részén. Néhány hetes kímélet után teljes a felépülés.
Alternatív gyógymódként újabban a lökéshullám-terápiát alkalmazzák, melynek során a fájdalmas területet gyors pneumatikus lökésekkel ingerlik, ezzel stimulálva a szervezet öngyógyító képességét.
 
Megelőzés:
Kerülni kell a nagy könyökmozdulatokat, valamint a gyakran ismétlődő erőbehatásoknak kevésbé kitenni az ízületeket. Sportoláskor az edzettségi foknak, erőnlétnek megfelelő sporteszközt kell használni, helyes technikával. Ezzel csökkenthető a sérülés kialakulása.

Kezeléseim közül melyiket ajánlom?

Golfkönyök

golfkönyö(epicondylitis medialis humeri), a belső könyökdudor (epicondylus medialis humeri) területéről eredő izmok túlzott megerőltetése, ami elsősorban a hajlító izmokat érinti.

Milyen tünetei vannak?

Golfkönyök az alkar hajlítóizmainak túlterhelése miatt kialakuló, a könyök belső oldalán jelentkező gyulladásos tüneteggyüttes. A golfkönyök legfőbb tünete a fájdalom, amely azon a ponton jelentkezik, ahol az alkar izmainak inai csatlakoznak a könyök belsejében található csontos dudorhoz. A fájdalom átterjedhet az alkarra és a csuklóra is. Legtöbbször monoton, tartósan végrehajtott dobó, hajító mozdulatok váltják ki, tipikus túlterheléses problémája a golfozóknak, gerelyhajítóknak, falmászóknak, kézilabdázóknak.

Golfkönyök tünetei hasonlóak a teniszkönyök tünetegyütteséhez, de a golfkönyök a könyök belső oldalát érinti nem pedig a külső részét és korántsem csak a golfozók érintettek. Tenisz játékosoknál, és másoknál, akik többször is használják a csuklójukat vagy sokszor összeszorítják az ujjaikat, jelentkezhet golfkönyök. A fájdalom fokozatosan alakul ki, kezdetben csak az ujjak vagy a csukló erőteljes hajlításakor, a kézzel történő fogáskor panaszkodnak róla a páciensek. Ha a túlterhelés továbbra is fennáll, később nyugalmi helyzetben is fájdalmassá válik a belső könyökdudor területe, nyomásra is érzékeny. A könyök ekkor már duzzadt, az alkar, a csukló és az ujjak mozgatása a tenyéri irányban fájdalmas.

A golfkönyök diagnosztizálása
A golfkönyök diagnózisára általában az anamnézis felvétele és a fizikális vizsgálat, valamint a panaszok megítélése elegendő. Előfordul, hogy az orvos röntgenvizsgálatot, vagy ultrahang vizsgálatot kér a könyökízületet alkotó csontok szerkezetének, ill. a lágyrészek állapotának megítélése céljából.

Mit tegyünk a megelőzésére, fájdalom enyhítésére, esetleges megszűnésére?

A golfkönyök kezelése általában konzervatív és az esetek 90%-a a kiváltó mozdulatok szigorú kerülése, gyógytorna, Acut Tape és fájdalom- ill. gyulladáscsökkentők szedése hatására meg is gyógyul.
 
A gyógymasszőr alkalmazhat Acut Tape technikát, amivel mentesíti a túlerőltetett izmokat a további túlterhelődéstől, az orvos javasolhat helyi alkalmazásban gyulladáscsökkentő krémeket, elektroterápiát.
A golfkönyök tünete miatti fájdalom nem kell, hogy távol tartsa a kedvenc tevékenységeitől. Pihenéssel és a megfelelő kezeléssel, újra visszatérhet a napi rutinjaihoz vagy kedvenc sportjához.

Kezeléseim közül melyiket ajánlom?

AJÁNDÉKKÁRTYÁK

Lepje meg szeretteit ajándékkártyával. Rendelje meg még ma!

Therapy Massage masszázs ajándékkártya
Therapy Massage ajándékkártya nőknek
Therapy Massage virágos ajándékkártya
Therapy Massage boros ajándékkártya
Therapy Massage karácsonyi ajándékkártya
Harmonia-Babamasszazs-kartya